2013. január 27., vasárnap

KÖNYV - Meg Cabot: Esküvő ol@sz módr@

A karikaturista Jane Harris, a Csodakandúr „szülőanyja” boldogan indul élete első európai útjára, ahol barátnője, Holly esküvői tanúja lesz, aki vőlegényével, Markkal együtt elhatározza, hogy Olaszországban, a festői szépségű Le Marche tartományban mondja ki a boldogító "igen"-t. Ám mikor Jane a repülőtéren találkozik a vőlegény tanújával, Cal Langdonnal, a világutazó riporterrel, azonnal olthatatlan ellenszenv támad mindkettejükben egymás iránt:
Az egész sztori egy New Yorki repülőtéren kezdődik, ahol Jane felfigyel Calre és nem csak azért, mert őrülten kiabál a telefonjába, hanem azért is, mert egy kb. 190 cm-es, szőke hajú, kék szemű igen vonzó férfit nem lehet, nem észrevenni. Marktól és Hollytól tudja meg, hogy ő Cal és velük fog utazni, hiszen Mark esküvői tanúja. Ez még nem is lenne baj, de amikor megjegyzést tesz Jane ásványvíz készletére és kiderül, hogy még a Csodakandúrról sem hallott, Jane teljesen kiakad. Persze ez még nem is a legrosszabb, mert, mint később kiderül, nem hisz a házasság intézményében és a szerelmet kémiai reakciónak tulajdonítja be és nem hisz semmiféle „tartós szerelemben”. Pluszban Calvin még Karfabitorlónak is felcsap és ettől Jane szemében egy idegesítő, beképzelt pasinak tűnik. Mikor megérkeznek Rómába karikaturista főhősnőnk, sok mindent tud meg a Karfabitorlóról. Például azt is, hogy nem csupán Karfabitorló, hanem Modellfaló is. Rómában mindössze 1 napot maradnak, mert utána tovább utaznak Castelfidardóba. Jane persze igyekszik mindent megörökítenie utazónaplójában, hiszen életében nem járt még Európában. Autóútjuk sem megy zökkenőmentesen, de aztán nagy nehezen megérkeznek a harmonikagyártás központjába, a szép Castelfidardóba. A villa, ahol az esküvőig laknak Holly nagybácsikájáé.
A polgármesteri hivatalban nem akarták összeadni Markot és Hollyt, mert kellett még valamilyen pecsét a római konzulátusról. Ők vállalkoztak rá, hogy megszerzik, azonban ételmérgezést kapnak és úgy tűnik, hogy az esküvőből nem lesz semmi sem. Jane-nak azonban merész ötlete támad és Callel együtt elindul megszerezni a pecsétet. A több órás út alatt, eléggé megkedvelték egymást .A konzulátuson pedig tettetniük kell, hogy ők tényleg szerelmesek, s így valami „furcsát” kezdtek érezni egymás iránt. Cal már aznap éjjel lép és megcsókolja szerelmét Janet. A csók nagyon jól esett Jane-nak és először viszonozta is, aztán inkább ellökte magától Calt. A szívtipró Cal, nem szokta meg az elutasítást és nem tudta mi tévő legyen, ám a konyhában megtalálta Jane lent felejtett naplóját, így már tudta mivel tudná meggyőzni szerelmét, hogy komolyan szereti. ... 
A sors azonban úgy hozza, hogy - a fiatal pár boldogsága érdekében - kénytelenek elutazni Rómába ... kettesben.
Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra olvassátok el :)


Elkezdtem olvasni és egyszerűen nem tudtam letenni! Nem egy megszokott regény, a szerző e-mailekkel, naplórészletekkel és levelekkel próbálja színesíteni a művét, ami nekem azért is tetszik, mert párbeszédeket olvashatok, és nem csak egy szereplő szemszögéből ismerem meg a történetet. Illetve jobban nyomon tudom követni, ha valahol abba kell hagynom, mivel én szeretek amúgy is úgy olvasni, hogy ha valamiért le kell tennem a könyvet és utána folytatom, akkor egy új fejezettel kezdjem. Ez olyan praktikus, és jobban nyomon követhető, nem véletlenül van úgy tördelve.
Ciceró Könyvstúdó Kft., 2006 - Ára: 2200,-
*E

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése